Elkezdődött az autópálya építés

                 

A térség fejlődésének záloga lehet a most elkezdett nagyberuházás, az M6-os autópálya építése.

            
                

Mint az köztudott a Dél-dunántúli régió gazdasága az országos átlag alatt van. Kitörést jelenthet a közútfejlesztés, mely a terület gyors megközelíthetőségét segítené. A tervek szerint a Szekszárd-Pécs szakasz 2010 márciusára elkészülne, míg a Szekszárd-Dunaújváros közötti út várhatóan 2010-ben szintén átadásra kerülhetne. A fejlesztés után Pécsre 45 perc alatt, Budapestre valamivel több, mint egy óra alatt lehetne biztonságosabban eljutni személyautóval.

                 
                     

Az autópálya építés, mint minden építéssel járó beruházás kellemetlenségekkel is jár. Szeretném leszögezni, hogy az Önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy minél kevesebb gondot jelentsen az építkezés a település lakóinak számára. Az eredeti tervekkel ellentétben jelenlegi helyzet szerint az Árpád sort nem használnák szállítási útvonalként. A beruházókkal sikerült új alternatív útvonalat kijelölni. Az Őcsény-Szekszárdi összekötő útról a nagy kanyarnál fogják megközelíteni az építkezés helyszínét. Külön köszönet a földtulajdonosoknak és földhasználóknak a pozitív hozzáállásukért.

A beruházás első lépéseként a pályát megközelítő földutakat teszik járhatóvá 30 cm vastagságban zúzottkővel borítják. Ugyancsak zúzott köves kiszolgáló utakat építenek a nyomvonal mellett is. Ezt követően a humusz réteget szállítják el, majd elkezdődik azt útpálya földmunkálatai. A Szekszárd-Bátaszék szakaszon több százezer köbméter föld megmozgatása, szállítása történik, mely jelentős forgalomnövekedéssel járhat az adott helyszín környékén.

Fontos hangsúlyozni, hogy a település belterületén az építéssel kapcsolatos szállítási útvonal nincs. Ez alól az Árpád sor lehet kivétel, de itt az előzőekben megfogalmazottak szerint, egy nagyon korlátozott forgalom lehetséges csak.

Terveink szerint az Őcsényi Hírmondó minden számában tájékoztatjuk olvasóinkat az autópálya építés aktuális helyzetéről.

                       

Fülöp János

Pollák Csaba

             
              
Az oldalt készítette és frissíti: Takaró János: takaro@takaro.hu