Repülővel érkezett a Télapó

                                  
                                        
                               
Tíz óra előtt pár perccel több mint száz apróság várta, hogy végre már megérkezzen a Télapó.
                                     
                          

Szokás szerint az Őcsényi Télapó repülővel érkezett a Repülőtérre a gyerekek legnagyobb örömére. Leszállás előtt kétszer-háromszor átrepült a reptér felett és szaloncukrot szórt, melyet a gyerekek nagyon ügyesen és gyorsan összeszedtek. Akinek több jutott, az adott a kisebbeknek is.

                                        
                                  

 A Télapót – miután leszállt a repülőjével – a gyerekek körbevették és közösen elénekelték a „Télapó itt van” és több más, az alkalomhoz illő örökzöld slágert.

                               
                                   

Az „ifjúság” a Télapó és három krampusza társaságában a reptéri főépületbe vonult, ahol folytatódott a műsor. A gyerekek itt mikulás csomagot kaptak. Virgácsot senki sem kapott, mert Őcsényben csak jó gyerekek vannak.

                         
                             

A Télapó az „aprónép” kitüntető figyelme mellett hintóra szállt a segédeivel és távozott a Repülőtérről, hiszen még sok gyermek várta a faluban.

                        

Külön köszönet minden szervezőnek a színvonalas rendezvényért.

Pollák Csaba

                         
                    
A Mikulás levele
                         

Az elmúlt évben és az idei esztendőben is az Együtt Őcsényért Egyesület meghívására a repülőtéren voltam ahova repülőgéppel és hintóval hoztak. Amikor leszálltunk már vártak ránk az ovisok és a Baba-Mama klub. Én egész életem a gyerekek között töltöttem és mindig nagyon jó volt velük lenni!

Nagyszerű dolog átélni a gyerekek örömét és gondolataik tisztaságát. Így volt ez most is. A gyerekek az óvó nénikkel, anyukákkal a klub vezetőivel együtt verseltek, énekeltek és meséltek. Sokan megfogták a kezem, és hitték és tudták, hogy van Mikulás. Valóban van! Én nagyon boldog voltam, amikor arra gondoltam, hogy van Őcsényben egy EGYESÜLET , amelyik ilyen módon is adni akar a gyerekeknek. A legszebb ajándékot, szeretetet! Fiatal krampuszok segítették a munkámat ,kicsi koruk óta ismerem őket, jó volt nevetni velük! Őszintén kívánom minden Őcsényben élő embernek, hogy akarjon a községéért, a lakóhelyéért egész évben „Mikulás „ lenni és közel kerülni mindenkihez igaz barátsággal. Akarjon csak egy nagyon kicsit adni, bármilyen támogatást a községünknek, anyagi támogatást a rászorulóknak, jó tanácsot, segítse megértéssel azok munkáját akik terveznek és tesznek, adjon szeretetet és tiszteletet mindenki számára! Adni a legcsodálatosabb dolog! Köszönöm az Egyesületnek , hogy Ők is ezt teszik őszinte örömmel! Már égnek, világítanak Ádvent fényei, ami a szeretet ünnepéhez vezet mindannyiunkat!

                
Sok örömet kívánok én is!         Mikulás
               
Az oldalt készítette és frissíti: Takaró János: takaro@takaro.hu